Volt olyan páciensük is, akinek a szájába már húsz éve nem pillantott be fogorvos, sokuknak nincs fogkeféje, s még többen nem tudják, hogyan kell helyesen fogat mosni.
Bevallom őszintén, rosszabb helyzetre számítottunk – mondta el dr. Ágostonné Kovács Ildikó klinikai fogászati higiénikus, aki dr. Pék Vivien fogorvossal 42 főt vizsgált meg a zalaegerszegi hajléktalanszállón. – De sajnos még így is a legtöbb vizsgált betegnek nagyon rossz a szájhigiénéje. Nem járnak kontrollvizsgálatra, szűrésre, és nem mosnak rendszeresen fogat.
A probléma már ott kezdődik, hogy nem ismerik a fogmosás helyes technikáját, ebből a szempontból mindenképpen szerencsés helyzet, hogy családok is részt vettek a szűrésen, így a szülők és a gyermekek együtt tanulhatták meg a szájápolást. Ráadásul néhány támogatónak köszönhetően gyümölccsel, fogkefével és fogkrémmel távozhattak a szűrésről.
|
– Igyekszünk mindenkinek személyre szabottan segíteni, a leggyakoribb a tömés, a húzás és a fogkőeltávolítás. A száj egészsége kihat az általános egészségünkre is, ezért olyan fontos, hogy vigyázzunk rá – folytatta. – Szeretnénk évente visszajárni ide, s máshova is, ahol elkél a segítség.
Hiába kérdezi Ildikó az egyik lakótól a vizsgálat után, miért nem jár el ingyenes egészségnapokra, szégyenlősen feleli, mert nem vagyok odavaló. Ahogy az is megdöbbenti, hogy mennyire a periférián érzik magukat ezek az emberek: a szűrések és a higiénia elmaradása legtöbbször nem a hanyagság következménye, hanem anyagi és szociális okokkal magyarázható. Bár a kezdeményezés is csak egy szájüregi szűrésnek indult, de bőrgyógyászati, nőgyógyászati és urológiai vizsgálatokra is időpontot egyeztettek a hajléktalan- és átmeneti szálló lakóival.
Ildikót már sokszor hívták egészségnapokra szűrni a fogbetegségeket, ám észrevette, mindig ugyanazt a pár embert vizsgálja meg évről évre. Ekkor elhatározta, szerez támogatókat és segítséget, majd felkutatja az igazán rászorulókat, akik önhibájukon kívül nem tudnak ügyelni az egészségükre.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…