Nyugat-Dunántúl

Győrött is sok hajléktalan él, akik kénytelenek megélni az éjszaka viszontagságait, lehet hideg vagy tél, nekik meg kell küzdeniük az életben maradásukért. A Rába – Kettőshíd alatt él az a középkorú férfi, aki a kisalfold.hu-nak nyilatkozott életkörülményeiről.

Borzasztó látvány fogadott bennünket amikor a Kossuth utca felőli híd alá mentünk.

A bűz mellett a rengeteg szemét, amit összehordtak a "lakók" iszonyú látványt nyújtottak. Meg voltak ágyazva a híd vasszerkezeténél, pár méterenként volt egy - egy kabátokból összetákolt rész, ahol lehajtják álomra fejüket az utca lakói.

- Mióta lakik ön az utcán? - kezdtük el a hajléktalannal való beszélgetésünket a híd alatti "portán".

- Több mint hat éve, hogy kint élek az utcán, mint minden hasonszőrű, nekem is a családommal történt problémáim váltották ki az életkörülményeim megváltozását. Egyszer itt laktam, egyszer ott, és azt vettem észre - egyik napról a másikra -, hogy már az utcán lakom, a csavargókkal együtt iszom, és lesüllyedtem. Nem is látszik kiút a problémám gyökeréből, ugyanis alkoholista lettem, és ezzel az életkörülménnyel nem igazán szeretnek szembesülni az emberek. Szörnyű a kinézetem is, hiszen ha tudok, akkor fürdök és borotválkozom, így el lehet képzelni, milyen büdös is vagyok – mondja a hajléktalan férfi, aki szavaival egy időben, lesüti szemét, mint ha szégyellné társadalmi körülményeit.

- A városban működik a hajléktalan szálló Likócson, nem gondolt arra, hogy ott tisztálkodni legalább bemenjen?

- Nem. Azért is nem teszem ezt , mert tudtában vagyok annak, hogy nem engednének be , hiszen alkoholista vagyok. A többi hajléktalantól tudom, hogy oda alkoholisták nem mehetnek, így eleve meg sem próbálom.

- Miért iszik?

- Elnézését kérem, de meg kell, hogy mondjam, ez nagyon buta kérdés volt. Próbáljon meg egy kemény hideg téli éjszakán, az utcán aludni, akkor, amikor a meleg szobákban emberek nyugodt lélekkel alszanak, és mi idekint az utcán szinte megfagyunk!

- Nem is akar tenni annak érdekében, hogy megszűnjön az alkohol utáni vágya?

- Nem. Ezt az életet csakis bódult állapotban lehet elviselni, ahol nincsenek barátok, ismerősök és nincs senkivel sem megosztani mindennapos gondjaimat. Mert azért higgye el, vannak problémák.

- Azok számára, akik még nem kerültek ki az utcára, de közel állnak hozzá, mit tudna tanácsolni?

- Én szerény tudásommal csak azt tudom mondani, hogy mindenki törekedjen arra, hogy a családjával mindig békében legyen. Természetesen, mint mindenütt veszekedések nélkül nem is lehet élni a hétköznapok folyamán, azonban ne tegyen meg mindent azért, hogy gyűlöljék rokonai, családtagjai, viselkedjen úgy, hogy ha megbotlik is, az helyrehozható legyen! Ez a sors borzaszó, ne kövesse senki!

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com