Nyugat-Dunántúl

Az utcán élő emberek a legsebezhetőbbek, leginkább veszélyeztetettek, hangzott el hétfőn azon a regionális szakmai napon, melyet a hajléktalan emberekkel kapcsolatba kerülő szervezetek munkatársainak rendeztek.

- A Foglak elnevezésű, a hajléktalan emberek társadalmi integrációját elősegítő program részeként azokat hívtuk konzultációra, akik munkájuk során naponta találkoznak az utcán élőkkel - magyarázta Kardos T. Ádám koordinátor. - A hajléktalanok zöme elfogadja a segítséget, krízishelyzetben az ellátórendszer hatékonyan tud fellépni. Sajnos létezik egy szűk réteg, amellyel súlyos gond van: agresszíven koldulók, pszichésen betegek, börtönből szabadulók. Eszközeink nem alkalmasak ezek kezelésére, ahogy nem feladatunk azok ellátása sem, akik lakással bírnak, de anyagi körülményeik miatt képtelenek fenntartani még magukat is - sorolta a problémákat.

Forró tea, némi élelem – a túléléshez ez is kell a hideg napokon. Király Melinda és Székely Miklós elôkészítik a járatot Fotó. Ohr Tibor

Forró tea, némi élelem – a túléléshez ez is kell a hideg napokon. Király Melinda és Székely Miklós elôkészítik a járatot Fotó. Ohr Tibor

Céljuk a programmal egyebek mellett a jelzőrendszer kiépítése, a kommunikáció megteremtése az egyes szervezetek között. Emellett annak az eljárási rendnek, protokollnak a kidolgozása, amely útmutatást ad számukra az ilyen problémák kezeléséhez.