Tízek tanácsa

A főváros január 12-én tárgyalja a 2011-es költségvetési koncepcióját, amiben a jelenlegi tervek szerint egyoldalúan felmondja a civil szervezetekkel kötött szolgáltatási szerződést, valamint a szállásnyújtó helyek 30%-os kiegészítő normatív támogatását. Az április 30-ával megszűnő Összefogás Közalapítvány éves 40 milliós pályázati alapját sem kívánják más módon visszajuttatni az ellátóknak.
Mint Tizek, úgy érezzük, mindannyiunknak (a hajléktalan embereknek, az ellátásban dolgozóknak és maguknak az intézményeknek is) az az érdeke, hogy ezt ne nézzük ölbetett kézzel, hanem minden lehetséges módon próbáljunk tiltakozni és a költségvetési koncepciót módosítani.

Ebben a témában 2011. január 6-án, csütörtökön, 14 órakor rendkívüli találkozót szervezünk a BMSZKI Dózsa György úti épületének nagytermében (1134, Dózsa György út 152.), amire minden érdeklődőt és tenni vágyót szeretettel várunk.

Üdvözlettel,
Fehér Boróka
TIZEK

Hozzászólások  

 
0 #1 VÁ: Rendkívüli Tizek gyűlés a 2011-es fővárosi költségvetési koncepció ügyébenBuzás Endre 2011-01-03 15:21
hirszerzo.hu/belfold/20110102_gyorgy_istvan_budapest

Egyre többen kerülnek az utcára, már a lakáshitelesek közül is. Lesz pénz jövőre az ellátásukra?

Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen látni kell: nagyon sok fedél nélkül maradt ember jön f...el a fővárosba, mert úgy érzi, itt van még a legnagyobb esélye valamilyen ellátásra, vagy olyan helyet találnia, ahol meghúzhatja magát. Vagyis minél jobban bővítjük a ellátórendszert , annál több embert vonzunk ide, erre mondja éppen Vecsei Miklós, akinek szerintem semmilyen módon nem lehet megkérdőjelezni a keresztényi elkötelezettség ét, és a hozzáértését sem, hogy mindenkit nem lehet ellátni. Ki kell mondanunk, hogy ez sajnos így van, mindenkit nem tudunk megmenteni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2138

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3345

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com