Tízek tanácsa

Tizek Tanácsa

2011. május 9.

 

Jelen: Aknai Zoltán, Breitner Péter, Gurály Zoltán, Kártyás Irén, Gróf András, Fehér Boróka, Kovács Ivetta, Varga Ágnes, Varga Péter, és az AVM képviselői

Napirendi pontok:

 1)      Túlélőpontos megbeszélés

2)      Konzultatív Tanács ülés

3)      Győri Péter koncepció kapcsán tartott megbeszélés

4)      Utcai gondozó szolgálatok – lehetséges változások

5)      Fővárosi rendelet

 

1)      2011. május 3-án a FOGLAK műhely megbeszélést szervezett, melynek témája a 2010/2011. évi téli krízisidőszakban a Társadalmi megbékélés program keretein belül kialakított túlélőpontok kérdése volt. A megbeszélésen sok utcai szociális munkás is eljött. Általánosságban elmondható, hogy a szakma megosztott a kérdésben. Egyesek szerint abszolút minimumként, azon hajléktalanok érdekében, akik szállókra nem tudtak vagy nem akartak bemenni, vagy a túlélőpontok kapcsán érintett aluljárók valamelyikében tartózkodtak korábban, egyfajta megoldást jelentett. Mások szerint a túlélőpontok semmilyen körülmények között nem elfogadhatóak, egyáltalán nem jelentenek megoldást a fenti hajléktalanok számára, tulajdonképpen csak látszatmegoldást jelentenek. A kérdés kapcsán kompromisszumra nem jutottak a jelenlévők.

2)   A Tizek Tanácsa saját maga kezdeményezi Konzultatív Tanács összehívását, melynek időpontja 2011. május 16. du. 14 óra. A lehető legrövidebb időn belül ki kell mennie a meghívóknak minden érintett részére és a sajtómeghívónak is ki kell mennie legkésőbb május 13-ig. A sajtótájékoztató az ülést követően 15 órától lesz.

     

      Javasolt napirendi pontok:

 

-         A Főváros által javasolt új hajléktalan ellátási koncepció ismertetése

-         ÖKA további sorsa, szerepe a fővárosi ellátásban

-         Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása kapcsán elfogadott fővárosi rendelet véleményezése

-         A Főváros álláspontja a szakminisztérium „tolerancia pontokkal” kapcsolatos elképzeléseiről

-         Az „aluljáró-rendezés” tapasztalatainak ismertetése

 

3) 2011. május 6-án Győri Péter a Fővárosi Önkormányzat felé leadásra kerülő koncepció kapcsán, az általa kért javaslatok beérkezési határidejét követően, újból megbeszélésre hívta az ellátás résztvevőit. A készülő koncepcióhoz 3 helyről érkezett javaslat. A megbeszélésen felmerültek kérdések a koncepció megvalósítása kapcsán is, mely részleteket azonban Győri Péter szerint, inkább a konzorcium feladata lesz kidolgozni, amennyiben a Főváros rábólint a koncepcióra és létrejöhet az abban szereplő konzorcium.

 

4)     A Tizek Tanácsának tudomása szerint 2010. január 1-től be kell fogadtatni az NRSZH-val az új belépőket utcai gondozó szolgálatok esetében, akkor is, ha egy ellátó csak új működési engedélyt kér. Csak ha ez megvan, akkor kaphat állami normatívát. Ha ez valóban így lesz, kérdés, hogy szükség lesz-e a tervbe vett pályáztatásra. (1. lépés: működési engedély kérése az illetékes Kormányhivataltól, 2. lépés: befogadtatás az NRSZH-nál, 3. lépés: normatíva igénylés)

Az is felmerült, hogy ebben az esetben Az utcás képzésre sem lenne szükség.

 

5)     A 2011. január 1-vel hatályba lépett az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása kapcsán módosította korábbi vonatkozó rendeletét (60/1995) a Fővárosi Önkormányzat, mely egyelőre még nem lépett hatályba. Ennek ellenére – ellátóktól érkezett jelzések alapján - már volt példa arra, hogy hajléktalanokat büntettek meg, a holmijukat pedig a kukába dobták.

 

 

 

Következő ülés: 2011. június 6. 14 óra BMSZKI Büfé

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2138

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:284

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3346

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com