Tízek tanácsa

NYILT LEVÉL a közterületen élő embertársaink bebörtönözése ellen

A Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága (Tizek), a budapesti hajléktalan ellátó szervezetek érdekképviseletét ellátó választott testület, TILTAKOZUNK az Országgyűlés elé 2011. június 14-én az 1999:LXIX. ún. szabálysértési törvény módosításával kapcsolatban beterjesztett képviselői önálló indítvány tárgysorozatba vétele ellen, mely a közterületen élő hajléktalan embereket börtönbüntetéssel kívánja sújtani!

 A módosító javaslat a közterületen életvitelszerűen élő „elkövetőket” 150 000 Ft pénzbírsággal, „visszaeső elkövetőket pedig” börtönbüntetéssel büntetné. Az Indoklásban maga a törvénytervezet is kitér arra, hogy a pénzbírság behajtása irreális elvárás: „Ez azonban az érintett elkövetői kör esetében általában nehezen hajtható végre, kevés a visszatartó hatása az ismételt elkövetés szempontjából”.


A Tizek más érdekvédelmi és emberi jogi szervezetekkel, valamint az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosával együtt már 2010 őszén több alkalommal tiltakozott az építési törvény módosítása ellen, mely 2011. január 1-től lehetővé teszi, hogy a települési önkormányzatok bizonyos viselkedésmódokat (az eredeti indoklás szerint pl. a közterületen alvást) tiltó helyi rendeleteket alkossanak, a hajléktalanságot pénzbírsággal vagy akár elzárással büntessék. A törvénytervezetet a parlament az ominózus indoklás törlésével, lényegi módosítás nélkül elfogadta.

 Jelen törvénytervezet nyílt célja a közterületen élő hajléktalan emberek kriminalizálása, szegénységük „bűnelkövetéssé” nyilvánítása – és amennyiben „visszaesők”, bebörtönzésük, és későbbi társadalmi integrációjuk teljes ellehetetlenítése. Mindezt úgy, hogy az éves hajléktalan felmérések kimutatták, hogy számos nagyvárosban KEVESEBB ágy működik a hajléktalanszállókon, mint ahány ember kényszerül életvitelszerűen közterületen élni. Köztudott tény, hogy városainkban elenyésző azon szociális bérlakások aránya, amit az alacsonyjövedelműek is meg tudnak fizetni. Ezek többek között azok a strukturális problémák, melyek miatt emberek arra kényszerülnek, hogy közterületen éljenek – és ezeket a problémákat a börtönbüntetés nem szünteti meg. Lehetséges, hogy a közterületen élő emberek kevésbé lesznek szem előtt – akár azért, mert rejtőzködni kényszerülnek, akár azért, mert „börtönbüntetésüket” töltik – azonban egyértelmű, hogy egyik sem valós megoldás a szegénység és hajléktalanság problémájára!


A 16 FIDESZ-MPSZ országgyűlési képviselő által jegyzett törvénymódosító javaslat elkeserítő és kétségbeejtő. Olyan javaslatokat tartalmaz, melyek több mint száz évvel ezelőtti (lásd toloncházak) válaszokat adnak egy már akkor megjelenő, és ciklikusan újra felerősödő problémára: a mélyszegénység közterületi megjelenésére! Szeretnénk hinni, hogy felelősen gondolkodó döntéshozók, politikusok, polgármesterek 2011-ben, Európa közepén nem próbálnak olyan megoldásokkal élni, melyek figyelmen kívül hagyják az alapvető emberi jogokat, a hatályos jogszabályokat, és valójában csak elmélyítik, tartósítják a fennálló problémákat!

 A Tizek felszólítja az Országgyűlést, hogy

  • Utasítsa el az állampolgári szabadságjogokat sértő, a Nemzeti Együttműködés program igazságos és méltányos szociális rendszerének valamint a szaktárca „utcai hajléktalanság kérdésével összefüggő Középtávú Intézkedési Terv”-ének ellentmondó, a szakmával nem egyeztetett tervezetét!
  • Kezdjen hozzá a megfelelő szereplők részvételével az „utcai hajléktalanság kérdésével összefüggő Középtávú Intézkedési Terv” érdemi vitájához a beérkezett észrevételek alapján!

 

Budapest, 2011. június 16.


Tizek Tanácsa

 

Sajtókapcsolat: Kovács Ivetta        +36 704250139   Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2138

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:284

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3346

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com