Jelen:
Tizek tagok - Breitner Péter, Gróf András, Aknai zoltán, Kártyás Irén, Varga Péter, Morva Emília, Varga Ágnes
Vendégek – Pelle József (BMSZKI igazgató), Győri Péter (BMSZKI, szakmai vezető), Balogh Gyula (AVM), Laklia Réka (Kiút Egyesület)
Napirendi pontok:
1. ÖKA 2010. évi pályázati kiírás
2. Lakcímbejelentés
3. Ellátottjogi Közalapítvány levél
4. Utcás képzés BMSZKI
5. HKT - Gosztonyi tanulmány
6. jogszabály módosítások
7. Egyebek
1. Az Összefogás Közalapítványnak még mindig nincs aláírt szerződése a Minisztériummal, információink szerint azért, mert nincs még a Minisztáriumnak érvényes szervezeti és működési szabályzata. A dolgok jelenlegi állása szerint szinte biztos, hogy 2010. november 1-ig már nem lesznek aláírt támogatási szerződések.
Javaslatok:
- potenciális pályázók figyelmét felhívni arra, hogy a pályázati kiírás és az adatlap letölthető a Közalapítvány honlapjáról és Diszpécserportálról is, továbbá hogy készítsék el a pályázataikat függetlenül attől, hogy nincs még kiírás. Egyben arról is meg kellene kérdezni őket, hogy ha még tovább húzódik a kiírás időpontja, akkor annak érdekében, hogy minél kevésbé kerüljön veszélybe a téli ellátás, vállalnák-e az eredeti 45 napos beadási határidő 15 napra történő lerövidülését. (A 45 napos beadási határidő elvileg szabott, az ÖKA-nak pedig nincs lehetősége arra, hogy saját szabályait felülírja, ezért kellene a Szervezetek hozzájárulása, önkéntes vállalása a beadási határidő lerövidítéséhez.)
Felvetés:
- a támogatási összegnek a Fővárosi Önkormányzat által hozzáadott részéből lehetne-e adni azoknak a szervezeteknek, akik plusz szolgáltatásaikat nem tudnák meghitelezni.
Feladat:
A Szervezeteket írásban meg kell kérdezni arról, hogy.
- tudnák-e vállalni a beadási határidő 45 napról 15 napra történő lerövidítését?
- fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy függetlenül attól, hogy nincs még hivatalos kiírás, készítsék el előre a pályázataikat
Ezt követően, a Szervezetektől kapott válaszok alapján a Tizek Tanácsa írjon levelet az Összefogás Közalapítványnak, melyben – tekintettel arra, hogy az ÖKA önhatalmúlag nem módosíthatja a rá vonatkozó szabályokat – tegyen javaslatot arra, hogy a beadási határidő a pályázat beadásától számított 45 napról 15 napra rövidüljön.
Ha szeptember végéig sincs aláírt szerződés, akkor előállhat egy finanszírozás nélküli időszak. Ebben az esetben válságmegbeszélést kell kezdeményeznünk és „nyilatkoztatnunk” kell a szervezeteket arról, hogy mely programokat tudják finanszírozás nélkül is elindítani.
2. Lakcímbejelentés
A Menhely Alapítvány Jogvédő Irodája 4 oldalas válaszlevelet kapott a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától.
Minden, az ügyben eddig folytatott levelezéssel és dokumentációval meg kell keresni a Minisztériumot. Az esetek gyűjtése továbbra is folyik. Eddig 2 Menhelyes és 2 más Szervezettől származó eset érkezett, valamint régebbről már volt 10 eset.
Feladat:
- Eseteket összeszedni, kiegészíteni a levelekkel, dokumentumokkal és elküldeni a Minisztériumnak, hogy legyen lehetőségük tájékozódni az ügyben.
Küldő: Breitner Péter
- Diszpécserportálra újra kerüljön ki Győri P. állásfoglalása
A balatonfüredi konferencián (2010.szeptember 9-10.)
3. Ellátottjogi Közalapítvány levele
A Közalapítvány akkor tud érdemben foglalkozni a problémával, ha konkrét esetekkel keressük meg őket.
A levél kerüljön fel a listára – ha bárkinek van konkrét problémaja, küldje meg a Tizek Tanácsának, hogy közvetíteni tudjuk a Közalapítvány felé.
4. Utcás képzés
Télen nagy valószínűséggel elindul a képzés. Megvan a felnőttképzési akkreditáció, de a budapesti helyszín még kérdéses. A pesti képzési helyszín létjogosultságát úgy tudnánk legkönnyebben bizonyítani, ha a régióból sokan jelentkeznének a képzésre.
Feladat:
Levélben megkérdezni az ellátókat arról, hogy hány munkatársat szeretnének a képzésre elküldeni. Levél írója: Morva Emília.
5. Gosztonyi Tanulmány
Irén átolvasta a tanulmányt. Szerinte nem rossz. Lényege, hogy módosítsák a Szociális Törvény hajléktalan definícióját a FEANTSA fogalomhasználatának megfelelően.
Soron következő KT-n a Tizek Tanácsa támogatni fogja a tanulmányt – következő KT-n javasolni egyebek napirendi pontba a segyélezési rendelet + tanulmány tapasztalatait!!
6. Jogszabály módosítások
A Minisztérium felkérte a gesztor módszertant, hogy küdje meg részére a szerinte szükségesnek tartottt jogszabály módosítási javaslatokat. A Módszertan ezért megkereste az ellátókat és a Tizeket. Nem érkezett túl sok válasz, de a Módszertan összegyűjtötte azokat és továbbította a Minisztérium felé.
7. Egyebek
A kisoroszi jegyző 2 utcai gondozó szolgálatnak adott ki budapesti jogkörrel működési engedélyt. Együttműködési megállapodást akartak kötni a Diszpécserszolgálattal, de a Diszpécser arra kérte őket, hogy ezt megelőzően, minden, ellátási területükön működő szolgálattal kössenek együttműködésiu megállapodást, ezért elképzelhető, hogy ilyen jellegű kéréssel megkeres ellátókat.
Következő Tizek:
2010. szeptember 13. 14 óra
Helyszín: BMSZKI Dózsa
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2138
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:284
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3346
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…